Távgyógyítás

Állománysűrűség

2008. 01. 03.
Igen tanulságos és tartalmas cikket olvashatunk alább Dr. Zsolnay Miklós galambász barátom tollából.


*
Az állománysűrűség jelentősége a postagalamb-tenyésztésben
Az állománysűrűség az a szám, amely megmutatja, hogy a kerti galambház vagy a postagalambok részére kialakított padlástér hasznos felületének egy négyzetméterén, vagy légköbméterenként hozzávetőlegesen hány galambot tarthatunk. Az állománysűrűség meghatározását, a tartható állatok számát több tényező befolyásolja, melyek közül a dúc alapterülete és a dúc légcseréjének mértéke alapvető fontosságú. Fentiek azt is jelentik, hogy az egységnyi hasznos felületen tartható állatok számának megállapításában az alapterület fontos, de önmagában nem meghatározó tényező. Az állománysűrűséget még akkor sem szabad a kívánatosnál magasabb létszámban meghatározni, ha a természetes légcsere, esetleg a galambház technikai felszereltsége (pl. megfelelő szellőztetési megoldások, ventillátorok használata, vagy fűtés lehetősége) ezt megengedné. A galambnak ugyanis szüksége van bizonyos egyedi élettérre, a zsúfoltság stresszorként hat rá. Zsúfolt körülmények között madarunk nem tud igénye szerint mozogni, pihenni, párosodni, sőt még takarmánya, ivóvize felvételében is akadályozott lehet. Ilyen esetekben könnyen előfordulhat, hogy ha számára kényelmesebb, élhetőbb helyet talál, úgy a fészkéhez való legendás ragaszkodása ellenére máshol telepszik meg.
A galamb ürülékével, testváladékaival, leváló, elhalt sejtjeivel, az általa ürített kórokozókkal fertőzi a környezetét. Különösen így van ez, ha az állomány megbetegszik és nagy számban ürít kórokozókat. A galambház mikroflóráját összetevő kórokozók az esetek többségében csupán fakultatív patogén kórokozók, melyek csak akkor okoznak betegséget, ha az állomány ellenállóképességét valamilyen hatás erősen lecsökkentette. Ha azonban igen jelentős mértékben szaporodnak el, úgy képesek az egészséges állat szervezetét olymértékben terhelni, hogy annak eredményeképpen akár megbetegedés következhet be.
Ha az állománysűrűség a kívánatosnál magasabb és nincs összhangban az ott élő postagalambok létszámával, akkor a környezet elhasználódik, ha a káros gázok mértéke rendszeresen és jelentősen meghaladja az állatok számára még elviselhető szintet, úgy megbetegedésekre, az állategészségügyi helyzet instabillá válására, a versenyeredmények romlására, esetenként elhullásokra számíthatunk.
A galambház légterében (és a továbbiakban kezeljük együtt a kerti galambházat és a padlástérben postagalambjaink számára kialakított részt), az állomány anyagcsere-folyamatainak melléktermékeként, és az ürülék bomlásának következményeként káros gázok keletkeznek. Ezek mellett az állomány jelentős mennyiségű úgynevezett animális (állati) hőt és párát is termel. A felgyülemlett káros gázok és a felverődött por a szellőztetés révén távolíthatók el, továbbá a szellőztetéssel lehetséges ellátni az állományt megfelelő mértékű friss levegővel, amelynek oxigénje az intenzív anyagcseréhez nélkülözhetetlen. Különösen télen hajlunk arra, hogy féltsük madarainkat a szükséges légcserétől, pedig a galamb viszonylag jól bírja a hideget, ha a hideg nem párosul nedvességgel, nincs huzat, de megfelelő a légcsere, okszerű a takarmányozás és a rendelkezésére álló dúcrész elég tágas. Azt azonban figyelembe kell vennünk, hogy a galamboknak nagy a testfelület/testtömeg arányuk, azaz az általuk megtermelt hő viszonylag nagy testfelületen keresztül távozik. (Ezért sem ajánlatos a galambokat nagy hidegben gyakran fogdosni: a kézbevétellel a tollak között felhalmozott meleg levegőt kiszorítjuk, és ezzel madarunknak tekintélyes hőveszteséget okozunk.)
Amennyiben az állománysűrűség a kívánatosnál magasabb, a galambház légállapota romlik. Az ilyen galambházban jelentős mértékben megszaporodnak az úgynevezett káros gázok, mint pl. a levegőnél nagyobb fajsúlyú széndioxid, az ammónia, valamint megnövekszik a légtérben a pára mennyisége.
A megengedett 0,25%-nál magasabb széndioxid szint esetén a vörösvérsejtek nem tudnak elégséges mennyiségű oxigént felvenni, mert a levegőben az oxigén aránya kisebb a normálisnál (alacsony parciális nyomás). Ebben az esetben szapora légzés, lihegés, majd a vér pH-jának savas irányba történő eltolódása (acidózis) következik be. A túlságosan magas állománysűrűség és a nem kielégítő szellőzés következtében a galambházban a széndioxid mennyisége igen gyorsan elérheti a kritikus mértéket, hiszen 100 galamb egy óra alatt hozzávetőlegesen 35 liter széndioxidot termel, de nem feledkezhetünk meg az ürülék bomlásából keletkező u.n. másodlagos széndioxid mennyiségéről sem. A relatív oxigénhiány önmagában is károsítja a szervezetet, és a fiatal állományokban elhullást is előidézhet, de okozhatja a tojások héjának elvékonyodását, a tojások repedését, törését, a keltetetési eredmények romlását is. A szellőztetésnél figyelnünk kell arra is, hogy ha a levegő beáramlása túlságosan gyors, a hőmérséklet-különbség által meghatározott fajsúlykülönbség következtében a friss, hidegebb levegő nem süllyed a talajszintre, és nem öblíti ki a káros széndioxidot.
A galambok ürülékéből jelentős mennyiségű ammónia-gáz képződik, amely, ha a galambház légterében eléri a 0,002%-os mértéket, az istállóban lévő párával az erősen lúgos kémhatású ammóniumhidroxiddá (szalmiákszesz) alakul. Az ammónia, amelynek kis mennyisége is állandósítja a különféle légzőszervi betegségeket a dúcban, nem betegség, hanem a hiányos dúchigiénia jele. Amennyiben az ammóniagáz a légzőszervek nyálkahártyájával, a kötőhártyával érintkezik, a keletkező lúgos vegyület ezeket is jelentősen károsítja, légzőszervi fertőzések (pl. mikoplazmózis) illetve kötőhártyagyulladás kialakulását segíti elő, sőt károsítja a mélyebb légutak, a tüdő és a légzsákok sejtjeit is. Az ilyen környezetben tartott állományoknál gyakori a kokcidiozis is!
100 postagalamb egy óra alatt hozzávetőlegesen 200 g párát állít elő, amely megfelelő szellőzéssel könnyen eltávolítható. Ha azonban a nem kielégítő mértékű a légcsere miatt nem sikerül eltávolítani a légtérből a párát, illetve a légtér hőmérséklete a harmatpont alá csökken, úgy a pára víz formájában lecsapódik, és elnedvesíti a padozatot, a falakat és a berendezési tárgyakat. Magas relatív páratartalom esetén már 10-14 nap is elegendő, hogy a galambházban szükségszerűen meglévő kórokozók a kritikus mértékre szaporodjanak A nedves és az ürülék ammóniájától lúgossá váló környezetben a baktériumok gyorsan és nagymértékben szaporodnak, s ennek következtében a rossz környezeti feltételek által stresszelt állományban akár jelentős elhullás is kialakulhat.
Mint a fentiekből is kitűnik, az állománysűrűség helyes megválasztása alapvető érdekünk, és bár sokan küzdünk létszám feletti galambokkal, reménykedve abban, hogy közöttük vannak a jövő év bajnokai, vagy kiemelkedő tenyészpárja, az állománysűrűséget, reális lehetőségeink alapján, a még elfogadhatónak tartható légköbméterenkénti 3-4 galambban kell meghatároznunk.
Dr. Zsolnay Miklós

Megjegyzés
Számos külföldi forrás a légköbméterenkénti 2, azaz mindössze kettő darab galambot tartja ideálisnak. Ez a galambok közérzete és a betegségek elkerülése szempontjából valóban ideális lenne, ám a legtöbb dúcban nemigen kivitelezhető. (Talabér Zsolt)
 
 
© Minden jog fenntartva