Távgyógyítás

Hypo az ivóízbe

2009. 02. 11.
Kedves Doktor Úr! Egyre többet lehet hallani galambász körökben a hypo itatásáról, és ennek jótékony hatásairól. Sokak szerint teljesen egészséges tőle az
állomány, jobbak az eredmények és a felhasznált gyógyszermennyiség
nagyon minimális lesz. Én eddig még nem próbáltam, mert félek attól hogy
többet árt mint használ!? Megjegyzem, neves postagalambászokról is
hallottam akik ennek hívei! Szeretném megtudni hogy önnek mi erről a
véleménye! Előre is köszönöm! Balázs
* * *
A hypo közismert fertőtlenítőszer, és mint ilyet, nyilván azzal a szándékkal tennénk/tesszük az ivóvízbe, hogy fertőtlenítse azt, vagyis elpusztítsa a vízben (és a begyben) található kórokozókat.
A hypo, azaz nátium-hypo-klorit (NaOCl) azáltal fejti ki a hatását, hogy a vízből úgynevezett naszcensz, vagyis szabad oxigénatomot szabadít fel, ami az egyik legerőteljesebben oxidáló, azaz roncsoló anyag. Valóban, megtámadja és megöli a kórokozókat, a vírusokat, gombákat, parazitapetéket, baktériumokat. Ezáltal megakadályozza a fertőzések ivóvízen keresztüli terjedését, sőt, elvileg, a begyben is „rendet csinál”, vagyis megritkítja az ott lévő kórokozókat.
A baj csak az, hogy a kereskedelemben forgalmazott hypo nem belsőleges használatra készült. Túladagolva mérgezést, sőt, halált okozhat. Hosszú távon adva pedig, elsősorban klórtartalma miatt, az emésztő-, sőt, a légzőrendszer idült gyulladást, illetve daganatos elváltozását okozhatja. Összetétele sem állandó, a hatóanyagtartalma már a gyártás folyamán is erősen ingadozik, a tárolás alatt pedig tovább változik. Ezért én nem is vállalkoznék rá, hogy kiszámoljam a pontos hatóanyagtartalmat és ebből a pontos adagolását, mert ez nem lehetséges.
Még egy hátránya van a hyponak. Ez a szer lúgos anyag, és miután az ereje elillan (megszűnik a klórszaga), enyhén lúgos környezetet hagy maga után az ivóvízben. Ez viszont pontosan a kóli és a szalmonella baktériumok túlélésének, illetve elszaporodásának kedvez.

Azonban kár lenne lemondanunk arról a jótékony hatásról, amit a hypo a fertőtlenítés szempontjából jelent. Csak éppen nem a bizonytalan összetételű és káros mellékhatású hypoval kellene ezt megoldanunk, hanem biztosabb és mellékhatásoktól mentes módszerekkel, vegyszerekkel.
- Jód. Elterjedt módszer az ivóvíz jóddal (pl. Betadin) való fertőtlenítése, illetve a jódnak, mint nyomelemnek ilyen módon való biztosítása pl. a vedlés időszakában. Egy fokkal talán jobb megoldás, mint a hypo, bár a pontos adagot is sem tudjuk biztosítani, ráadásul túl- vagy túl hosszan adagolva ez is mérgezéshez (jodizmus) vezet. Ezért fertőtlenítőszerként ne igazán adjuk az ivóvízbe, esetleg a tollváltási időszak alatt adhatunk belőle néhány cseppet (!) hetente 1-2-szer, mivel a jódra ilyenkor fokozott szüksége van a szervezetnek. De jobb, ha erre megbízhatóan adagolható gyári készítményeket használunk. (Pl. Blitzform)
- Oxigénhordozók. A gyógyszertárakban kaphatók olyan szerek, amelyeket kifejezetten ivóvíz fertőtlenítésére gyártanak, és az így fertőtlenített vizet azután állatok és emberek is fogyaszthatják. Elsősorban tablettás formában kaphatók, előnyük, hogy viszonylag pontosan adagolhatók. Természetesen túladagolva, mint minden más ezen a világon, ezek is károsak lehetnek, de szabályosan adva nem kell kedvezőtlen mellék- és utóhatásokra számítanunk. Ilyen szer a Neomagnol tabletta, amelyből egy szemet kell 5 liter vízben feloldani. A feloldódás után várni kell 1-2 órát, hogy kifejthesse a hatását, aztán lehet itatni.
- Egyéb készítmények. Vannak olyan gyári készítmények, amelyek eszköz- és környezetfertőtlenítés mellett ivóvíz fertőtlenítésre is alkalmasak. Ilyen pl. a Bromosept 50% oldat, amelyből 1 ml kell 10 liter vízhez. A leírása szerint az ilyen vizet 3 napig kell itatni, majd 3 nap szünet, és így tovább. Nem olcsó szer, viszont egy 1 literes üveg tízezer liter ivóvízhez elegendő. (Célszerű ezért egyesülti szinten beszerezni.)
*
Megjegyzés
Amikor az érettségim után egy évig humán gyógyszertárban dolgoztam, emlékszem, hogy ott a desztillált vizet nagy, 5 literes üvegpalackokban tárolták. Azért, hogy a tárolt víz ne fertőződjön be baktériumokkal, algákkal stb., egy pici kis ezüstlapocska volt minden ilyen üveg alján. A kémiából tudjuk, hogy nincs abszolút oldhatatlan elem vagy vegyület - bármilyen furcsa is, a nemes fémből, vagyis az ezüstből oldódott ki annyi fématom az egyébként teljesen tiszta vízbe, hogy meggátolja az esetlegesen bekerülő mikroorganizmusok elszaporodását.
Ha valakinek van kedve és egy kis ezüstje otthon, kipróbálhatja a módszert. Arra azonban figyelemmel kell lenni, hogy az ezüst nagyon lassan „oldódik” a vízben, ezért úgy nem sokat érünk el, ha valamilyen ezüsttárgyat dobunk az itatóedénybe. (Pláne, hogy a galambok ki is csippenthetik onnan.)
Ezért, aki ilyenben töri a fejét, engedjen valamilyen nagyobb, zárható edénybe ivóvizet, abba dobjon valamilyen ezüstdarabkát, és 1-2 nap állás után ebből itassa a galambokat. Ha valaki kipróbálja, meg is oszthatná velünk a tapasztalatait.
Megjegyzem, a humán orvoslásban is elterjedt az ezüstkolloid oldatok használata, amelyekben viszonylag nagy mennyiségű ezüst van úgynevezett kolloid oldatban feloldva, vagy inkább igen finoman eloszlatva. Sőt, nagyüzemi baromfitartásban is használják az ilyen oldatokat, pontosan abból a célból, amiért a galambok vizébe a hypot tesszük.
 
 
© Minden jog fenntartva