Galambegészségügy

   Elevenszülő galamb?!

avagy bepillantás az evolúció titkaiba...

Figyelem! Ebben a cikkben egy galamb boncolásának képei láthatók! Csak akkor nézze tovább, ha ez nem okoz Önnek problémát.

*

Érdekes esettel találkoztam néhány éve. Mondain galambokat tenyésztő galambász barátom, Kürtösi Szabolcs hívott fel telefonon, hogy az egyik tojója nem tud megtojni, ugyanakkor a tojás a kloaka környékén jól kitapintható. Paraffinolajat fecskendezett a kloakába, hogy a tojás útját síkossá tegye, de ez nem vezetett eredményre. Mivel értékes tenyészállatról volt szó, ezért a műtéti megoldás lehetősége után érdeklődött.
A tojásretenció, magyarul a tojás visszamaradása viszonylag gyakori jelenség madaraknál, amikor is a kifejlődött tojást a tojó nem tudja megtojni. Ez a legtöbbször azért fordul elő, mert a tojás az átlagoshoz képest túlságosan nagy, ezért nem fér keresztül a petevezető alsó részén vagy a kloakán. (A petevezető az a csőszerű szerv madarakban, amelyben a tojás képződik - nagyjából az emlősök méhének felel meg.) Ilyenkor abszolút nagy a tojás. Relatív nagy tojásról beszélünk, ha a tojás ugyan átlagos méretű, de hozzá képest szűk a petevezető végső szakasza vagy a kloaka. Ennek valamely régebbi gyulladás vagy mechanikai sérülés lehet az oka, amely hegesedve és így zsugorodva gyógyult, de lehet genetikai eredetű anatómiai rendellenesség is. Tojásretenciót okozhat még a petevezető falának gyengesége is, melyet gyakran kalciumhiány okoz. Akárhogy is van, egy tenyészgalamb értékéhez az is hozzátartozik, hogy kitűnő génállományát tovább tudja adni, vagyis utódaira át tudja örökíteni. Hiába rendelkezik jó génállománnyal, ha az utódlásban, konkrétan a tojás kialakításában, annak megtojásában, a költésben vagy a fióka felnevelésében problémái vannak. Mivel ezek a problémák a legtöbb esetben öröklődő jellegűek, ez önmagában megkérdőjelezi az egyed tenyésztésre való alkalmasságát. Különösen veszélyesek tenyésztési szempontból azok a rendellenességek, amelyek recesszíven és ezért "lappangva" öröklődnek. Az ilyen terheltség sokáig rejtve maradhat állományszinten, miközben csendben emelkedik azon egyedek száma, melyek hordozzák a hibás gént. Aztán, egy bizonyos százalékot elérve az állományban, a génhiba robbanásszerűen manifesztálódik, vagyis hirtelen és nagy arányban jelentkezik a génhiba okozta terheltség, jelen esetben pl. a tojásretenció genetikai eredetű fajtája. Ilyenkor sajnos sokszor csak a teljes állománycsere segít, ezért mindenképpen javasolt a hibás gént nagy valószínűséggel hordozó egyedet azonnal kizárni a tenyésztésből.
Szabolcs a tájékoztatás után úgy döntött, hogy megröntgenezteti a galambot. Mivel én éppen nem voltam a városban, elvitte egy kollégához, aki elkészítette a felvételt, ám az nem hozott értékelhető eredményt. (Hamarosan látni fogjuk, miért.) Nem volt egyértelmű, hogy egyáltalán látszik-e a felvételen tojás, mivel az elváltozás nem adott olyan határozott röntgenárnyékot, ami egy meszet tartalmazó szervre (pl. csont vagy tojás) jellemző. Mivel a tulajdonos nem vállalta a műtét költségeit és rizikóját, ezért a galamb elaltatásra került, majd másnap hozzám került boncolásra.
Külső vizsgálattal jól tapintható volt a kloaka tájékán az átlagos mondain tojásnál talán nagyobb kidudorodás, amely azonban tömötten rugalmas tapintatú volt, sokkal inkább emlékeztetett egy daganatra, mint tojásra.

Kattintson a fotókra!
Kíváncsian vágtam fel a bőrt a galamb hasfalán, mikor is kiderült, hogy a képlet szabályszerűen a petevezető alsó részében, az uterusban található. Szóval, mégiscsak tojás.
Mikor felvágtam az uterus falát, láthatóvá vált a méretében valóban nagy tojás, melyet azonban nem borított meszes héj. (Ezért nem adott jó röntgenárnyékot.)
Miután kiemeltem, mögötte egy még nagyobb, második tojást találtam a petevezetőben.
Ez nem olyan szabályos tojás alakú volt, mint az előző, hanem a hossztengelye mentén furcsán meghajlott. Szintén nem meszesedett el a héja, akárcsak az első tojásnak.
Amikor az elsőnek kiemelt tojást hosszában kettévágtam, jött az újabb meglepetés: a tojás belseje egyáltalán nem a klasszikus képet mutatta, nem folyékony fehérje és sárgája töltötte ki, hanem egy rétegezett, rugalmasan szilárd anyag. Ez meglepő volt, hiszen úgy nézett ki, mintha a tojás már a galambban fejlődésnek indult volna.
Következett a másdik, meghajlott tojás. Mikor óvatosan kettévágtam, pontosan a hossztengelye mentén, akkor ért az igazi meglepetés.
A második, igen nagy tojásban egy szinte teljesen kifejlett fiókát találtunk! A képen jól látszik a részben felszívódott tojássárga, amely körül helyezkedik el a jellegzetes embriótartásban lévő fióka. Tisztán kivehetők a fej, az agykoponya, sőt, a csőr vonalai is, csakúgy, mint a gerinckezdemény és maga a test. Sőt, látható a fiókát a szikkel összekötő köldökvezeték nyoma is.
E nem mindennapi jelenség magyarázatát keresve, valószínűleg az okára is ráakadtunk. A galamb mellcsontján régebbi mechanikai sérülés nyomai láthatók, ami arra utal, hogy a galambot a közelmúltban baleset érte, földre zuhant vagy éles, kemény tárgynak ütközött.
Erre utaltak a hasüregben talált alvadt vércsomók, valamint a tüdő felületén, a mellhártyán talált bevérzések is, melyek egy korábbi sérülés nyomai. Több, mint valószínű, hogy a baleset következtében sérült a petevezető is, és alkalmatlanná vált a már valószínűleg az uterusban tartózkodó (elsőként kiemelt) tojás meszes héjának kialakítására, illetve a megtojására. Időközben kifejlődött mögötte a másik tojás is, mely még nagyobb lett, mint az első, és ez is elakadt a petevezető alsó szakaszán, az elsőnek kialakult tojás mögött. A két tojás nem tudott kikerülni a tojó szervezetéből, de nem okozták a galamb elhullását. Ezért volt rá idő, hogy magában a tojóban, a tojás belsejében fejlődésnek induljon a fióka.
Kicsit továbbgondolva a dolgot, érdekes feltételezésekre juthatunk. Ha valami oknál fogva a tojó mégiscsak megtojta volna a két tojást, és azok életképesek lettek volna, azokból jóval a szokásos idő eltelte előtt keltek volna ki a fiókák, bizonyára erős töprengésre késztetve a meglepett tulajdonost. Hát még mekkora lett volna a meglepetése, ha a galamb eleven fiókát hoz a világra! Ez már valóban hátborzongatóan hangzik, de ha belegondolunk, az evolúció során volt, van (és talán lesz is) rá példa. Hiszen az emlősökön kívül találunk elevenszülőt az alacsonyabb rendű élőlények között is, ilyen például a cápa, vagy a nevében is elevenszülő vipera („vivi para” latinul = elevent szülő). Úgy látszik, a lehetőség lehetősége más állatfajokban is adott...
Lehet, hogy egy szerencsétlenül járt mondain galamb boncolásakor bepillantást nyertünk az evolúció félelmes mélységeibe? Mindenesetre, annyi bizonyos, hogy ha sokáig nézi a képeket, különös érzés fogja el az embert...
Fotók: Kürtösi Szabolcs
 
 
© Minden jog fenntartva